Érdemes tisztában lenni az életünk vezetésében azokkal a dolgokkal, amelyek törvényszerűen működnek és nem valamely véletlen folytán alakulnak úgy, ahogy. A jóhiszeműség bizonyos esetekben nagyon is fontos, mint alapvető reakció, de a szokásaink kialakításánál kiemelten fontos, hogy inkább alapozzunk az óvatosságra: hiszen sokszor az ember előtt jónak látszik egy út, egy dolog a maga egyszerűségében, viszont a kertben is megtámadja a növényeket a gyom, különböző betegségek, így embertársainkra és a különböző szerveződésekre, csoportokra, kezdeményezésekre is érdemes talán óvatossággal tekinteni, hogy ne legyünk védtelenek velük szemben. Mindemellett bánhatunk velük jól, érdemes is békésen állni mindenkihez, akihez csak lehet: közben biztosítva önmagunk teljes és magabiztos függetlenségét, amennyire tőlünk telik, ahogyan ezt az életben több területen is megtesszük (amint a példa is szemlélteti).
„A háború mindig a csalás útját járja. Így ha képesek vagyunk valamire, tegyünk úgy, mintha nem lennénk rá képesek; ha valamit felhasználunk, tegyünk úgy, mintha nem használnánk fel; ha közel vagyunk, keltsük azt a látszatot, hogy távol vagyunk; ha távol vagyunk, keltsük azt a látszatot, hogy közel vagyunk; előnyöket kínálva csalogassuk (az ellenséget), sorait megzavarva mérjünk csapást reá; ha mindene megvan, jól készüljünk fel ellene; ha erősebb nálunk, kerüljük el (az összecsapást); ha dühös, vezessük félre; magunkat alantasabbnak mondva tegyük elbizakodottá; ha friss erővel rendelkezik, fárasszuk ki; ha (egységei) szoros kapcsolatban vannak, ziláljuk szét őket; ott támadjuk meg, ahol nem készült fel a védekezésre, s akkor küldjük előre (csapatainkat), amikor (az ellenség) éppenséggel nem várja.”
„Minden háborús vállalkozásnak törvénye, hogy ha van ezer könnyű harci kocsink és ezer nehéz hadiszekerünk, valamint százezer pajzsos emberünk, de számukra az élelmet ezer mérföldről kell szállítani, akkor a belső és külső kiadásokra, vendégek és látogatók fogadására, lakkra és enyvre, kocsikra és fegyverekre naponta el kell költeni ezer kin pénzt, mert csak így állíthatunk ki egy százezer főnyi hadsereget.
Ha úgy vezetjük a háborút, hogy a győzelem sokáig várat magára, akkor eltompítjuk fegyvereinket, letörjük a hegyüket; fallal körülvett városokat ostromolva erőnk megtörik; ha seregünket sokáig tartjuk távol (a fővárostól), az ország nem bírja majd el a költségeket.
Ha pedig eltompítottuk fegyvereinket, letörtük a hegyüket, megroppantottuk erőnket és kimerítettük a javakat, akkor a különböző fejedelmek kapva kapnak ezen s fellázadnak ellenünk, és hiába minden bölcsesség, nem tudjuk többé jóra fordítani azt, ami következik.
Ezért olyan háborúról, amelyet ügyetlenül bár, de gyorsan vezettek, még csak hallhatunk, olyat azonban, amelyet ügyesen vezettek volna, csak éppen lassan, sohasem láthatunk.
Még sohasem fordult elő, hogy egy háború, amely sokáig húzódott volna, valaha is hasznára vált volna az országnak. Aki tehát nem érti meg teljesen a hadviselés okozta károkat, az nem képes teljesen megérteni a hadviselésből fakadó előnyöket sem.
Aki ért a hadvezetéshez, az katonákat nem soroztat másodszor, élelmet pedig nem szállíttat harmadszor. Ha a hadifelszerelést saját országunktól kapjuk, de élelmünket az ellenségtől szerezzük, akkor a hadseregnek mindig lesz elegendő élelme.
Az ország elszegényedik, ha a seregnek messzire kell (élelmet) szállítani; a messzire való szállítás: a nép szegénysége.
(Másrészt) a sereg közelében található emberek drágán adják el (portékájukat), s ha drágán adják azt, a nép javai megint csak kimerülnek, és ha (népünk) javai kimerülnek, nehézzé válik az adók beszolgáltatása.
Ha pedig erőnk megtört, és a javak kimerültek, akkor a középső síkságon belül üressé lesznek a házak, s a nép kiadásra fordítható (javai) hét tizeddel csökkennek, a fejedelmi ház vagyonából pedig tönkremennek a kocsik, elfogynak a lovak, s a páncélok és sisakok, íjak és nyilak, lándzsák és kisebb vagy nagyobb pajzsok, ökrök és nagy szekerek állománya hat tizeddel megcsappan.
Ezért a bölcs hadvezérnek gondja van rá, hogy élelmet az ellenségtől szerezzen. Egy csung élelem, amit az ellenségtől veszünk el, húsz csung-nak felel meg a sajátunkból. Egy si takarmány az ellenségtől, megfelel húsz si-nek a sajátunkból.
Ezért az ellenséget megölni: dühöngés; ám az ellenségtől elvenni: javaink gyarapítása.
Ha tehát hadiszekerekkel vívott harcban már több mint tíz kocsit sikerült megszereznünk, akkor jutalmazzuk meg azokat, akik elsőként szerezték meg ezeket, s cseréljük ki rajtuk a zászlókat. A (szerzett) kocsikat keverjük össze (a sajátjainkkal), úgy használjuk őket, a foglyul ejtett katonákkal pedig bánjunk jól, gondoskodjunk róluk. Ekkor elmondhatjuk, hogy legyőzvén az ellenséget, megnöveltük saját erőnket.
Tehát a háborúban a győzelem az, ami fontos, nem pedig az, hogy sokáig bírjuk. Így a hadvezér, aki tudja, mi a háború, irányítója lesz a nép sorsának, és ura az ország s a családok biztonságának.”
„Minden hadviselésnek törvénye, hogy legjobb épségben hagyni az (ellenséges) országot, elpusztítani már nem olyan jó; legjobb épségben hagyni (az ellenség) lü-it, szétverni őket már nem olyan jó; legjobb épségben hagyni (az ellenség) cu-it, szétverni őket már nem olyan jó; sőt legjobb épségben hagyni még a wu-kat is, szétverni őket már nem olyan jó.
Ezért száz harcot vívni és százszor győzni nem a legjobb a jók között. Nem is harcolni, mégis alávetni az ellenséges sereget: ez a legjobb a jók között.
Így a legjobb hadsereg az, amelyik meghiúsítja az ellenség terveit; csak ezután következik az, amelyik szétzúzza az ellenség szövetségeseit, majd utána az, amelyik harcot vív az ellenséges sereggel, s végül az a legrosszabb, amelyik városfalakat kezd ostromolni. Városfalak ostromlásának törvénye, hogy ilyesmit csak akkor csináljunk, ha más lehetőség nincsen. Mert a nagy pajzsok és ostromkocsik, valamint a különféle hadifelszerelések készítésére három hónap is éppen csak hogy elég, azután meg a sáncok megépítését nem lehet befejezni újabb három hónapnál előbb. Ha pedig a hadvezér nem tud uralkodni türelmetlenségén, és katonáit hangya-rohamra küldi, akkor harcosainak egyharmadát pusztulásba dönti, de a városfalakat nem foglalja el. Ez az ostromlás szerencsétlensége.
Így aki igazán ért a hadviseléshez, úgy töri meg az idegen sereget, hogy nem vív csatát vele; úgy foglalja el az idegen városfalat, hogy nem ostromolja meg; úgy semmisíti meg az idegen fejedelemségeket, hogy nem tart sokáig (a háború). S minthogy a (kölcsönös) sértetlenség által igyekszik győzni az égalattiban, a fegyverek alkalmazása nélkül is biztosítani tudja magának az előnyöket. Ez a csellel való támadás törvénye. Ezért a hadviselésnek törvénye, hogy ha tízszeres (túlerővel rendelkezünk), körül kell zárnunk (az ellenséget); ha ötszörössel, meg kell támadnunk; ha kétszeressel, akkor meg kell osztanunk (erőit); ha ugyanakkora az erőnk, akkor is képesnek kell lennünk csatát vívni vele; de ha erőnk kisebb, akkor képesnek kell lennünk a védekezésre; s ha erőnk nem is mérhető (az ellenségéhez), akkor tudnunk kell kitérni előle. A kis erőkkel való szilárd ellenállás ugyanis csak oda vezethet, hogy a nagyobb erőkkel rendelkező ellenség fogságba ejt bennünket. A hadvezér a fejedelemség pillére. Ha ez a pillér hibátlan, akkor a fejedelemség feltétlenül erős, de ha ez a pillér hibás, akkor a fejedelemség feltétlenül gyenge.
Ezért a fejedelem három esetben zúdíthat szerencsétlenséget a hadseregre: 1. ha nem érti meg, hogy a hadsereg nem képes előrehaladni, és parancsot ad az előnyomulásra; ha nem érti meg, hogy a hadseregnek nem szabad visszavonulnia, és parancsot ad a visszavonulásra. Ekkor mondjuk azt, hogy bilincsbe verte a hadsereget. 2. Ha nem érti meg a hadsereg sajátos feladatait, és ugyanúgy kezeli, mintha a hadseregnek egyszerű kormányzásáról lenne szó, akkor a hadsereg tisztjei megzavarodnak. 3. Ha nem ismeri a hadsereg taktikáját, és úgy kezeli a hadsereget, mint az állami hivatalokat, akkor a hadsereg tisztjei nem tudják, mit tegyenek. De ha a hadsereg megzavarodott, és már nem tudja mit tegyen, akkor a szomszédos fejedelmek ki tudják használni nehézségeinket. Akkor elmondhatjuk, hogy (a fejedelem) felfordulásba döntötte a hadsereget, és (az ellenségnek) biztosította a győzelmet.”
„Ezért mondják, hogy ha ismerjük az ellenséget és ismerjük magunkat is, akkor száz csatában sem jutunk veszedelembe; ha azonban nem ismerjük az ellenséget, csak magunkat ismerjük, akkor egyszer győzünk, másszor vereséget szenvedünk; és ha sem az ellenséget, sem magunkat nem ismerjük, akkor minden egyes csatában feltétlenül végveszély fenyeget bennünket.”
„Így ha én csatát akarok kezdeni, akkor építsen bármily magas sáncokat és ásson bármilyen mély árkokat az ellenség, elkerülhetetlenül harcba fog bocsátkozni velem, mert támadásom arra kényszeríti, hogy mentse magát (védekezzék). De ha én nem akarok harcba bocsátkozni, akkor kiválasztom a helyet, ahol védekezhetem, s az ellenségnek nem lesz módja csatát kezdeni velem, mert én elmozdítottam a számára megfelelő helyről. Ha tehát valamely formát mutatok az ellenségnek, de valójában nem az a formám, akkor én zárt és egységes maradok, az ellenség azonban részekre szakad. Az én zártságom egyetlen egységet alkot, az ellenség megosztottsága azonban tíz egységet; így aztán egységeit tízszeres erővel támadhatom meg. Az én erőm megnövekedett, az ellenségé pedig csökkent, s minthogy nagyobb erővel tudok csapást mérni a kisebb erőre, ugyancsak kevesen mernének velem csatát kezdeni.”
Két szempontból érdemes vizsgálni a fenti idézeteket:
1. Mire tudja felhasználni ezt a tudást valaki más velem, vagy egy közösséggel szemben.
2. Mire tudom én, vagy mire tudjuk mi felhasználni ezt a tudást.
Ez a könyv részletezi, hogy hogyan működik egy diktatórikus rendszer, ahol az emberek - hiába legyenek egyébként bármilyen szelíd, kedves, szívélyes emberek a hétköznapi életben - kérdések, megkérdőjelezések nélkül végrehajtanak olyan dolgokat, amiket a vezetőjük megkíván. Érdemes ismerni a gondolkodásukat és a módszereiket.
Bővebb leírás:
https://www.lira.hu/hu/jcbs/farkasokkal-uvoltok-ontudat-kontra-szolgaszellem#bovebb_ismerteto